Hát ha a szó szoros értelmét vesszük akkor sehogy sem grillezünk, mert a hiperszuper grillberendezés rácsát apu beépítette a kutyaketrecbe annak idején. Na de van nekünk kéz alatt szerzett átalakított boronatárcsánk, aminek három lába van, tömör vasból készült (ennek megfelelően rozsdásodik, de ez az íze miatt kell) és úgy át tud forrósodni, hogy beszarás.
Évekkel ezelőtt találkoztunk először a boronatárcsával ceglédi ismerőseinknél, nem tudom honnan szedték, mivel gondolom a borona-tulajdonosok nem veszik jó néven ha pár önjelölt kerti manó szórakozásból meglovasít néhány tárcsát a gépről. De szerintem akkor is lopták valahonnan. A lényeg, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel nekünk is szereztek egyet, így most már mi is azon készítjük a jobbnál jobb húsokat kint a kertben.
Általában anyu a grillmester, részben mert egyébként is ő főz otthon, részben pedig mert imád tüzeskedni, így mindent eléget ami a keze ügyébe kerül (tojástartó, műanyag fólia, hungarocell tálca), csodálom, hogy a macskák még mind megvannak. A műanyag fólia égetéséről már próbáltuk leszoktatni, de valahogy a feketén feléje gomolygó füst nem győzi meg arról, hogy ez nem annyira jó móka. De ez a legkevesebb, mert most hétvégén nekiállt megmetszeni egy elszáradt fát, úgy hogy kb. 45 szakajtónyi tüzelésre váró fa van a tárolóban.
Elárulom nektek, hogy csirkemájat kifejezetten jól lehet sütni ezen a tárcsán, mert az olaj összevissza csapkod és néha a tűzbe is megy ami olyankor szépen fellobban. Anyunak meg megpörkölődik a szempillája. (Nem viccelek, a szempillája vége visszagöndörödött és fehér lett.)
A legviccesebb dolog a fentiek ellenére mégsem nálunk esett meg, hanem Cegléden a már korábban említett ismerősöknél, amikor is már melegedett az olaj a tárcsán, majd a tűz átcsapott a tárcsa szélén és az olaj egy az egybe meggyulladt. Szép nagy lánggal égett, a kevésbé érettek (pl. én) a térdüket csapkodták a röhögéstől, a szemfülesek videóztak, így megörökítettük a dolgot:
Na most az eset után különböző teóriák láttak napvilágot (mármint a nyilvánvaló tényen kívül, hogy átcsapott a láng) arról, hogy miért is történt mindez. Nem enyhén szoktunk italozni az ilyen látogatások alkalmával, úgyhogy mindenki elemében volt. Tehát, azért gyulladt meg az olaj a tárcsán, mert előzőleg olyan ronggyal lett áttörölve amivel tojásrántottás edényt mosogattak, ergo a rántotta miatt gyulladt meg az olaj. Ez úgy vonult be a történelembe mint a tojásos rongy elmélet.
Tehát ha arra adjátok a fejeteket, hogy kipróbáljátok a boronatárcsát mint sütőalkalmatosságot, akkor mindenképpen tiszta ronggyal töröljétek át a tárcsát, de lehet, hogy az is elég, ha nem csináltok méteres lángokat egy olajjal kikent ufólap alá. De ha mégis bekövetkezne a fenti eset, járjatok ősi indián táncot a nagy tűz körül, mást úgyse nagyon lehet tenni.