A második éjszaka viszonylagos nyugalomban telt, mindössze egyetlen sallert osztottak a nagy sötétben, azt ismét szegény Borisz kapta az én harcimacska Bogyimtól. Hiába, az irodai szék háta eltakarta a kislányt az asztalon, Borisz meg csak arrafelé nézelődött. Ezt azért tudom, mert a zajra egy másodperc alatt felkapcsoltam a villanyt, ami kiégette mindenkinek a retináját, de előtte még szemügyre vettem a helyzetet.
Vasárnap relatíve kevés időt töltöttem itthon így szerencsére nem tudom mi mindent műveltek a gyerekek, de akkor még minden a helyén volt. Borisz egy tündérmazsola, visszahozza amit eldobsz neki, de persze csak addig amíg neki tetszik, ettől marad macska. Bömbi tábornok meg szerintem borderline kóros, mert hempereg, hentereg meg néha már nem néz olyan gonoszan, de amikor felé nyúlok, hogy akkor most eljött a pillanat, mindig menekülőre kell fognom, olyankor örülök, hogy egy éles sarok sincs a környéken mert istenesen beverném a könyököm.
Vasárnap éjszaka lett volna az első nyugodt morgástól, Bömbi basszustól és pofozkodástól mentes éjszaka, de a takarítónő csengetett 5.20-kor, persze a villanyt akarta, az nem baj, hogy nagyjából 45 méterre van egymástól a két kapcsoló. Persze mindenki felkelt, kivéve Attilát de őt meg én ráztam fel hogy lesz szíves levándorolni és megvívni a betörővel. Közben nagyjából az összes macskában hasraesett, de érdekes módon a ezen kis intermezzo után mindenki visszaaludt, kivéve Boriszt aki nyávogni kezdett. Meggyőztem, hogy hagyja abba.
Napközben aztán kaptam egy telefont, hogy a lakás tulajdonképpen romokban van, odalett egy cserepes szárazvirág a tévéről, a mellette lévő macskaszobornak letört az egyik füle (bezzeg az élő macskáknak az összes fülük megvan), egy marcipán motor megsemmisült és a sajtfalatos doboz teljes tartalma beborult…na hova? Hát persze hogy a sokat próbált szívem csücske vitorlásvirágba, ami éppen túlélte a kormos terroristák regnálását pár hete. Mivel Borisz úrfi túlságosan elégedetten feküdt a szőnyeg közepén, milliméterre beállított tappancsokkal, arra jutottunk, hogy biztos ő volt. Elvégre a mi gyerekeink kizárva, a tábornok meg ugye alapból nem lehet, vagy ha mégis akkor automatikusan a mondat középső része érvényes.
Így amikor a telefonban értesültem a lakást ért károkról és a vitorlásvirágba borult sajtfalatokról, arra gondoltam, megragadom Borisz üvegmosókefe farkát és annál fogva elrángatom egy becsüshöz majd még ma este felteszem a vaterára. Persze sose tennék ilyet, Házisárkány nyilván e sorok olvasásától is infarktust fog kapni, pedig még nem is tudja micsoda fejlemények voltak.
Történt ugyanis, hogy már itthon voltam, amikor irdatlan nagy zaj jött lentről, gondoltam Borisz ismét alkot, de amint lezúgtam a lépcsőn megdöbbenésemre maga a tábornok préselte ki magát a tévé mögül. Úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy Borisz a bűnös, csak ugye ha rangban ennyivel felette áll valaki (meg felettem is mondjuk) akkor nyilván az alattvaló viszi el a balhét. Elárulom, hogy míg ezt a posztot írtam, kétszer kellett lerohannom furcsa zajok miatt és Borisz el sem mozdult a kanapéról. Az átokfajzat mélyen tisztelt tábornok meg a szekrényről „besuhant” a kanapé mögé, ahogy leértem. Fővesztés terhe mellett majdnem biztosra kijelentem, hogy Bömbesz a tettes.
Egyébként a gyerekek kezdenek összeszokni, már mindenki járkál mindenhova, szegény Benyesz is lejutott az emeletről majdnem három nap után, szóval alakul a dolog. Persze a vendégművészek pont akkor fognak elpályázni, amikor már vígan kvaterkáznának a két eredeti B-vel.
