„Helyeslem azt, hogy a nők számára minden keresetmódot felszabadítsunk, azt is óhajtom, hogy nő lehessen író, művész,orvos, békebíró, kereskedő, iparűző, tanító, amellett követelem, hogy a nőt úgy neveljük, hogy azért gazdasszony is legyen: midőn a férfi jogaiban osztozik, ne szűnjék meg a nő előjogait megtartani"
Közösség
Rovatok
Keresés
Friss topikok
Kisvirag:
Szívemből szóltál... Amúgy a magyarokkal az (is) a gond, hogy nem fogják fel: ugyanez egy háromnap... (2011.11.15. 14:54)A jó magyar mentalitás
elcsé:
Szia, nagyon klassz kis beszámoló. Szeretném tudni, mi az a szelídítő technika, hátha Bercikénél i... (2011.10.24. 16:57)Párizsi parti (7-10.nap)
Benyeszke:
@diliqtya: ne is mondd, baromi ijesztő volt! :) (2011.10.21. 13:28)4B jobb, mint 2B (1. nap)
Ahány ház, annyi szokás. Ki paprikával, ki anélkül, ki mustárral, ki anélkül. Egy és mindenekfelett álló recept nem létezik ha padlizsánkrémről van szó de szerintem pont ez benne az izgalmas. Mivel ebben az egy formában tudom megenni a padlizsánt, relatíve sokszor csinálok ilyen krémet. Érdemes kísérletezni a hozzávalókkal, hogy mindenkinek legyen a saját házi padlizsánkrémje.
Hozzávalók (4 személyre, 1 evésre) 2 nagyobb padlizsán 1-2 gerezd fokhagyma 1 kis fej vöröshagyma 1 ek dijoni mustár 1 ek majonéz só, bors
A padlizsánokat villával megszurkáljuk és 200-220 fokon 40-45 percig sütjük, nem baj ha a héja kicsit megfeketedik.
A fokhagymát és a hagymát meghámozzuk.
Ha a padlizsán megsült, konyharuhával letakarjuk, vagy zacskóba tesszük és lezárjuk, a lényeg, hogy hagyjuk összeesni. Ezután meghámozzuk és a húsát felkockázzuk ha nem esik szét magától.
A padlizsán húsát egy tálba tesszük és belereszeljük a fokhagymát. A hagymát is lereszeljük, ezt beletehetjük most is vagy a turmixolás után is, attól függően, hogy szeretnénk-e hagymadarabokat a krémbe.
A padlizsánt botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a mustárt és a majonézt, és sóval, borssal ízesítjük.
A kész krémet néhány órára hűtőbe tesszük. Pirítós kenyérrel és friss zöldségekkel tálaljuk.
A fokhagyma sarkalatos pont ebben a receptben, mert lehet hogy a két gerezd sok lesz, az én krémem kivétel nélkül mindig egy kicsit túl fokhagymás, ezt mindig meg is kapom, de ettől még nagyon is finom a padlizsánkrémem, de az is igaz, hogy Anyu csinálja a legjobbat.
A padlizsánról még annyit, hogy én annyira szeretném szeretni. Komolyan, mert alapvetően a török, arab, berber konyha nagy kedvencem, de a padlizsánt fene tudja miért nem tolerálja a gyomrom. Azt hiszem ez az egyetlen ilyen alapanyag, amit szeretnék de mégse lehet enni.
Az elmúlt napok/hetek időjárását tekintve már komolyan vártam, mikor leszek beteg. Nagyon remek dolog, ha olyan emberrel élsz együtt akinek a hőháztartása homlokegyenest ellenkező a tiéddel, mert így legalább mindig megvan az esélye egy jó kis megfázásnak vagy mint most jelen esetben egy jó kis torokfájásnak. Így aztán meleg teára vagyok ítélve (szigorúan a reggeli Starbucks után. elvégre az is meleg), de valahogy az utóbbi időben leszoktunk a cukros gyümölcsteáról, helyette van gyógy- és zöldtea.
Definíció szerint az összes gyógyteának olyan íze van mint egy marék saját szedésű fűnek forró vízzel leöntve. Ne értsetek félre, szeretem a gyógyteákat, sőt többfélét is ki szoktam próbálni, de végül csak oda jutunk, hogy mindnek ázott pázsitíze van. A lista távolról sem teljes, ezek azok a teák amiket már kipróbáltam.
Borsmenta
Megfázásra és kedélyélénkítésre nagyon ajánlják, emellett enyhe vízhajtó hatása van. Ja és csípős ázott fű íze is, ami nekem nem annyira jön be.
Cickafarkfű
Az egyik kedvencem, gyulladáscsökkentő kívül-belül, javítja az emésztést
Csalán
Szerintem az egyik legjobb gyógytea (és ezzel együtt gyógynövény, kivéve amikor megcsapja az ember bőrét), nagyon jól nyugtatja a fájó gyomrot, emellett vizelethajtó hatása is van.
Citromfű
Egy átverés. Elvileg élénkít meg felébreszt de én semmi mást nem tapasztaltam, mint hogy minden csésze tea után inni kell vagy fél liter vizet. Lehet, hogy attól kell felébredned, hogy sokszor mész a vécére, bár kétlem, hogy ez lenne az eredeti elképzelés
És íme néhány olyan praktika, ami hasznos
Megfázás esetén: friss reszelt vagy szeletelt gyömbér leforrázva, mézzel ízesítve. Nincs jó íze, de csodákat művel
Fogyást elősegítendő: szeletelt édeskömény leforrázva, a főzetet kell fogyasztani. Elképesztően szar íze van, keserű mint a fene, közben egy kis fogkrém íz is közrejátszik. Azt sajnos nem tudom, valóban használ-e mert egyszer kóstoltam, többet nem.
Ínyproblémák esetén: friss, jól megmosott bazsalikomlevelet ketté kell törni, hogy friss vágott felület legyen, majd ezzel dörzsölni a fájó gyulladt ínyt. Nagyon hatásos, pár nap alatt segít. Ennek továbbfejlesztett változata, amikor a bazsalikomot hígított alkoholba áztatjuk, 4-5 napig állni hagyjuk és utána a folyadékot használjuk ecsetelésre.
Külső felületi sérülés, égés: kakukkfűolajjal be kell kenni az érintett felületet, baromi jó kis szer, de érdemes gyógyszertárban venni és nem otthon elkészíteni. Ugyanezekre szintén kiváló a kamillafőzet.
Kinek van olyan gyógynövényes praktikája ami aranyat ér?
Van nekem egy Főzés Alapkönyve nevű szakácskönyvem, amit évekkel ezelőtt elbitoroltam az akkori tulajtól és ma már olyan ramaty állapotban van, hogy szégyellném visszaadni. Meg nem is nagyon akarom. Mentségemre legyen szólva, hogy akartam a korábbi tulaj születésnapjára rendelni ilyen könyvet de magyarul nem lehet már kapni.
Lényeg a lényeg, hogy a könyv 17 alapélelmiszert listáz, amik nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes, és amik biztosan megmentenek az éhhaláltól ha oda kerül a sor. Az egyik a bacon. A baconszalonna rétegesen tartalmaz hús- és zsírszövetet, tisztes magyar nyelven ez a hasaalja-szalonna. A baconszalonna meg magyarra fordítva szalonnaszalonna. De ez már inkább szemantikai vita.
Ha van otthon bacon, már nem történhet velünk semmi rossz. Nyersen ugyan nem annyira remek (meg arra ott a kolozsvári szalonna), de megsütve bármilyen – és hangsúlyozottan bármilyen – ételt, alapanyagot fel lehet vele dobni. A füstös, sós, karakteres íz mindenhez passzol és nem mellesleg baromi finom is.
Mint tudjuk a bacon nem kifejezetten egészséges étel. Részemről jobban aggódom a gerincsérv és az ízületi bántalmak miatt, a szívem meg amúgy is gyorsan ver. Akkó’ meg nem mindegy?!
Reggelire:
Két szelet pirított toast kenyér között paradicsomos hagymás ragu (1 kis fej hagyma, 1 paradicsom nagy lángon megsütve), 1 tükörtojás és 1 szelet sült bacon. Kötelező átlósan félbevágni, hogy a tojás folyós sárgája beterítse a tányért. Nem munkábamenős reggeli ez, utána ajánlott ledőlni.
Csirkemelldarabokat baconbe tekerünk és hirtelen kisütjük, igazi klasszikus, főleg nálunk Véres marhasteakhez bacon és vörösbor keverékéből készült mártást kínálunk. Csirkemájat aszalt szilvával baconbe tekerünk (csak ki ne csapja a forró zsír az ember szemit) Egész nyulat baconbe tekerve sütünk (vagyis sütnénk, ha lenne hozzá bátorság, egyelőre nincs, de a nyúlnak jó helye van a fagyasztóban)
Tésztával:
Na ez az igazi: csíkokra vágott bacont zsírjára sütünk majd kifőtt tésztával összekeverjük. Az én beteg lelkem ilyenkor tejszínt is szokott kívánni a szószba, de az eredeti, a megismételhetetlen az sima bacon, sült zsír és tészta.
Krumplival:
Ugyan. Sütőben sütni együtt. Utána fűszeres, fokhagymás tejfölbe mártogatni.
Mit szeret a bacon? A sajtot, a majonézt, a paradicsomot, az aszalt gyümölcsöket, az édesebb húsokat, a tejszínt.
Igazán kardinális kérdés ez, ha belegondolunk, hogy az emberek legnagyobb része nem is tudja mi a kettő között a különbség. Tudjátok olyan barbárokra gondolok, akik Ráma sütőmargarint tesznek a süteménybe és azt kenik a kenyérre is. Borzasztó. A téma nagyjából tíz perce ötlött fel bennem, ahogy a munkahelyemen készítettem a néhány hete szokásos reggelit: sós-köményes kifli (nagy szemű sóval), vaj, sonka, kakaó. Ma belga vajat vettem, ami ugyan kicsit drágább mint a magyar de érezhetően jobb. És amíg várom, hogy az elhasznált körülbelül negyed kilónyi vaj elérje a fő ereimet van egy kis idő elmélkedni vajakról és margarinokról.
A legfontosabb tisztázni egyszer és mindenkorra a kettő között a különbséget. A margarin növényi eredetű, a vaj állati eredetű. Kész SWOT analízist lehetne készíteni arról, hogy melyik a jobb vagy rosszabb és miért de alapvetően ez a lényeg. A vaj tiszta tejszínből készül, emiatt természetesebb, ugyanakkor tele van telített zsírral ami nem szerencsés a szív- és érrendszernek. A margarin növényi eredetű, telítetlen zsírokkal, meg esetenként hozzáadott joghurttal/omega 3/omega 6 zsírokkal, kinek mi a szimpatikus, de a margarin akkor is műanyag, mivel mesterséges anyagokból – többek között hidrogénezett növényi olajból - készül.
A margarin egyetlen előnye, hogy könnyen kenhető, akkor is ha egyenesen a hűtőből érkezik, de érdemes elgondolkodni azon, hogy ez hogyan lehetséges. Inkább nem akarom tudni, mitől kenhető, és hajlandó vagyok 5-10 percet várni inkább, míg a vaj kicsit fölenged.
Na de ki az, aki inkább választja a kényelmet a vaj krémes, telt, bársonyos íze helyett?! Nincs ahhoz fogható, amikor összenyomod a megkent kiflit és a vaj kinéz belőle. Vagy amikor hollandi/béarni/bechamel mártást készítünk és az olvasztott vaj egészen más dimenziókba emeli az elkészült mártást. Na ezeket próbálja meg valaki margarinnal készíteni, szerintem tuti sikítás lesz a vége. És akkor a rizottó krémességét még nem is említettem, amihez szintén vaj kell. Ezt konkrétan volt szerencsém margarinnal megpróbálni, de olyan visszataszító ételt soha nem ettem vagy készítettem se azelőtt se azóta.
A jó vaj olyan mint a jó szex. Az élmény páratlan, mindig kielégítő és nem lehet betelni vele.
Egy szó mint száz, a margarin és a vaj nem ugyanaz, a kettő között óriási különbség van. Részemről amikor csak tehetem a vajra szavazok, akkor is ha a zsírok egészségtelenné teszik, mert legalább természetes anyag. A margarin műanyag, ami maximum kenyérre való, de inkább még oda sem.
Tehát a kérdés ebben az esetben adott: vaj vagy margarin?
Jegyezzétek meg: ha az ember viszonylag rendszeresen és sokat alkoholizál, a szervezete egy idő után nem kíván mást mint vörös húst, vajat és sült krumplit. Így aztán mostanában akármikor elmélkedem azon, hogy mit főzzek, a válasz mindig ugyanaz: steaket. Mivel magammal mindent meg tudok beszélni így a tegnapi vacsora ismét hátszín volt, de vendégek is jöttek, méghozzá így: - Képzeld ma megint steaket sütök. – Jó, mikorra menjünk? Na de ugye az ember a testvérétől nem vonhat meg egy jó hátszínt tehát jöttek. Egyébként amennyire belejöttem a steak sütésbe, ezentúl bárki aki jön hozzánk kap egy szelet véres steaket. És egy fekete macskát, természetesen.
Az érdekes az, hogy a tegnapi vacsora minden eleme szerepelt már a blogon, de még soha nem jöttek össze egy tányérra, pedig nagyon is jók együtt: hátszín, vörösboros mártás, karamellizált hagyma, sült krumpli és borsópüré.
A hús ismét kiváló lett, a mártás és a karamellizált hagyma együtt meg valami isteni, de komolyan. És a legjobb, hogy az egész 40 perc alatt elkészül. A húst csak akkor kezdjük el sütni ha a vendégek csöngetnek, vagy a kedves párunk már nyitja az ajtót, hogy hazaért (persze nem időben, de legalább hazaért).
A desszertet Szilvi csinálta, karamellás puding házi grillázzsal és meggyöntettel.
Van az úgy, hogy az ember húst akar. Nem beteg, nem terhes, nincs semmilyen különleges alkalom, de mégis úgy érzi, hogy ide egy tehenet/disznót/csirkét most azonnal. Mostanában valahogy nem fűlik a fogam a csirkéhez, ki tudja miért, a sertésrészek meg viszonylag hosszú idő alatt készülnek el, így maradt a marhahús. Mivel a vágy nem olyan időben jött, hogy bélszínt tudjak szerezni, hátszín lett belőle. Ó de még milyen.
A borsót lobogó vízben teljesen puhára főzzük. Leszűrjük és hűlni hagyjuk.
A répát megtisztítjuk és karikára vágjuk. Egy serpenyőben olajat forrósítunk és beletesszük a répát. Lefedjük és hagyjuk puhulni.
A borsót turmixgépbe tesszük a mascarpone-val és pürésítjük. Sóval és borssal ízesítjük. Ha túl sűrű, adjunk hozzá olívaolajat.
A répát sóval, borssal és kevés kakukkfűvel ízesítjük. Amikor a répa megpuhult hozzáadjuk a mézet és néhány percig nagy lángon karamellizáljuk egy kicsit.
A lényeg most következik. A hús. Először a sütőt 100 fokra előmelegítjük és a rácsra teszünk egy sütőlemezt.
Egy serpenyőben nagy lángon olajat hevítünk, méghozzá szinte füstölésig. A hússzeleteket oldalanként 3 percig sütjük. Szerintem jobb a 2x3 perc alatt járkálni mint nézni a húst mert még a végén késztetésünk támad hozzányúlni. Ne tegyük!
A megsült húst sütőpapírra tesszük majd egyből a meleg sütőlemezre és 10 percig pihentetjük a meleg sütőben.
A finálé pedig a következő: a serpenyőben maradt olajra, pörzsanyagokra és húslére öntjük a vörösbort és minden szegletből felkaparjuk a leragadt anyagokat. Ezután egy mély nyeles lábasba öntjük a boros levet és nagy lángon forraljuk. Néhány perc után beletesszük a mustárt és a vajat, majd jól elkeverjük lehetőség szerint habverővel. Ellenőrizzük az ízesítést.
A kész hátszínt a borsópürével, a párolt répával és a csodálatos vörösboros mártással tálaljuk.
A mártás teljes egészében saját agyszülemény, olyan mint amikor a filmekben a rendkívül tehetséges de nehéz természetű szakács ösztönből keveri össze a különböző hozzávalókat és a végeredmény zseniális lesz.
Na jó csak viccelek, de tény, hogy tegnap nem főztem és már egy ideje kettővel több macskánk van mint kellene. Ami persze nem akkora probléma, de a nálunk töltött öt hét alatt nem volt értelmes jelentkező a két kormos terroristára pedig nagyon kis aranyosak ám.
Örökbefogadásukat elősegítendő, csokorba gyűjtöm nektek eddigi médiamegjelenéseiket (mert ugye ezek nélkül nem élet az élet) és reménykedem, hátha valaki annyira beleszeret valamelyikbe, hogy örökbefogadja és jó mamija lesz az elkövetkező sok-sok évben.
A cicák mindketten kislányok, most 12-13 hetesek, néhány szál fehér szőrt leszámítva teljesen feketék. Megkapták az első kör oltást, féreghajtottak, teljesen egészségesek és nem utolsósorban gyönyörűek.
Ha édességről van szó, mindenkinek van kedvenc ízkombinációja. Van aki az édes, gejl desszerteket szereti, van aki a gyümölcsös-joghurtos sütiket és így tovább. Na most a csokis meggy számomra maga a mennyország. Olyan csoda ami bármilyen formában és állagban érkezhet nem tudok neki ellenállni. Kár, hogy meggyes ízesítésű táblás csokoládé még nincs. Ebben a kérdésben olyan vagyok mint Gombóc Artúr: meggyes csokis piskóta, meggyes csokis fagyi, meggyes csokis szuflé, meggyes csokitorta. Ez most szuflé-szerű.
Hozzávalók (4 személyre) 30 dkg meggy 1 citrom héja 20 dkg cukor 15 dkg étcsokoládé 2 dl tej 3 tojás 4 dkg darált dió vagy mandula 6 dkg liszt vaj a forma kikenéséhez
A meggyet leszárazzuk és kimagozzuk, majd félbevágjuk. 10 dkg cukrot karamellizálunk egy edényben, majd rádobjuk a meggyet és a citrom reszelt héját. Óvatosan keverjük, ne törjük össze. Néhány perc után lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk.
A csokoládét darabokra törjük és a tejben felolvasztjuk. Ezt is hűlni hagyjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük 10 dkg cukorral majd hozzáadjuk a kihűlt csokis tejet. Jól elkeverjük majd jöhet a darált mandula és a liszt.
A tojásfehérjét jó kemény habbá verjük majd a krémbe forgatjuk.
Egy üveg vagy porcelánedény kivajazunk, az aljára tesszük a karamellizált meggyet, erre borítjuk a tésztát.
A forró sütőben 20-25 percig sütjük. A külseje megszilárdul, a belseje folyós marad mint a szuflénak.
Máris elérkeztünk a pénteki vacsora desszertjéhez. Érdekes eset állt elő ezzel a kis „tejbekuszkusszal”, mert kiderült, hogy nem igazán brillírozik mint egy háromfogásos vacsora desszertje. Ugyanis túlságosan laktató. Ettől eltekintve viszont nagyon is finom, bár továbbra sem tudok elvonatkoztatni a ténytől, hogy ez Lázár receptjei közül való. Mert őt nagyon utálom.
Hozzávalók (4 személyre) 20 dkg kuszkusz 4 dl tej 10 dkg cukor 1 citrom héja 1 zacskó vaníliás cukor 2 dl hideg habtejszín 2 ek mazsola 8 kocka étcsokoládé tetszés szerinti friss bogyós gyümölcs
A tejet összekeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal. Ezt alacsony lángon felforraljuk, majd beleszórjuk a kuszkuszt. Lehúzzuk a tűzről, néhányszor elkeverjük, majd szorosan lefedve 10-12 percig állni hagyjuk. Így a kuszkusz megduzzad, felszívja a folyadékot.
A mazsolát rumba áztatjuk, a gyümölcsöt megmossuk és előkészítjük a tálaláshoz.
Ha a kuszkusz megpuhult és felszívta a tejet, hagyjuk teljesen kihűlni. A hideg tejszínt kemény habbá verjük és a kihűlt kuszkuszhoz keverjük.
A keveréket négy fagylaltos kehelybe elosztjuk és néhány órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt a kuszkuszra szórjuk a mazsolát, a csokoládét és a gyümölcsöt. Esetleg tehetünk plusz tejszínhabot a tetejére, mielőtt a gyümölcs és a csokoládé rákerül.
Olyan mint a hideg tejberizs kicsit felturbózva, leginkább tartalmas levesek után jöhet szóba mint édesség.
A recept ismertetése előtt be kell mutassam nektek egy régi barátomat, szerintem sokan jól ismeritek, ő a Jagermeister. Kapcsolatunk nagyon régen kezdődött, nagyjából 8 éve, amikor a szüleim ráálltak a minőségi alkoholfogyasztásra és a házi pálinka főzésére. Persze mióta elköltöztem, Lidis rosé bort isznak, de közös összejövetelek alkalmával előkerül a Jager. Én csak ezt iszom ha röviditalról/égetett szeszről van szó. Jól megértjük egymást, és kapcsolatunk természetére jellemző, hogy Jagertől még soha nem voltam rosszul és nem voltam soha másnapos, pedig alkalom lett volna rá bőven. Én szeretem őt, ő szeret engem.
Ezért előbb-utóbb adott volt, hogy ételbe is belekerül. Igaz, sajnáltam egy egész felest a májpástétomba tenni, de a kíváncsiságom felülmúlta alkoholista vénámat. Tehát a recept alapvetően portóit ír, de arra gondoltam, hogy mivel ilyet úgyse tudnék szerezni, Jager meg véletlenül van itthon, miért ne lehetne kipróbálni. Maximum marad a vörösbor ha nem sikerül. Sikerült.
Hozzávalók (6 személyre) 35 dkg csirkemáj 1 nagy fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 3 dl vörösbor 5 cl Jagermeister 2 nagy fej lilahagyma 1 ek mazsola 1 ek cukor 4 cl balzsamecet 3-4 ág kakukkfű friss rozmaring 2 ek olívaolaj 1 ek vaj
A receptnek két része van: a pástétom és a lilahagymalekvár.
Először előkészítünk minden hozzávalót. A vörös- és lilahagymát és a fokhagymát meghámozzuk. A vöröshagymát apróra, a lilahagymát félkarikára vágjuk. A májat megmossuk, a kérdéses részeket levágjuk, a többit feldaraboljuk, egy tálba tesszük.
Egy kicsi nyeles lábasba öntjük a Jagert, 1 dl bort, beletesszük a vöröshagyma felét, 2 ág kakukkfüvet és a rozmaringot, majd sózzuk és borsozzuk. Ezt az egészet az eredeti mennyiség felére forraljuk, majd a levet leszűrjük.
Közben egy serpenyőben felforrósítunk 1 ek olívaolajat, erre rádobjuk a hagymát, megsózzuk és lefedjük. Közepes-alacsony lángon tartjuk végig. 7-8 perc után hozzáadjuk a balzsamecetet, 1 dl vörösbort, 1 ág kakukkfüvet és a mazsolát. Elkeverjük és ismét lefedjük, most már inkább alacsony lángon hagyjuk párolódni. Néha megkeverjük.
Egy másik serpenyőben megolvasztunk 1 ek vajat 1 ek olívaolajjal, erre dobjuk a maradék vöröshagymát, a májat és a fokhagymát lereszelve. Nagy lángon pirítjuk, majd néhány perc után hozzáadjuk a leszűrt alkoholos levet és még 1 dl vörösbort., valamint 1 ág kakukkfüvet. Lejjebb vesszük a lángot, lefedjük a serpenyőt. A máj kb. 15 perc alatt elkészül, a legvégén ízesítjük sóval és borssal. A kakukkfüvet kivesszük, a többit turmixgépbe töltjük és pépesítjük. Akkor lesz jó a pástétom, ha elég lágy, tehát ne főjön el az összes leve a májnak a serpenyőben.
A lilahagyma addigra meg is puhul mire a pástétom elkészül, ekkor ízesítjük sóval, borssal és cukorral (ebből lehet hogy több kell mint 1 ek). A végére a lekvár egészen ragacsos, szirupos állagú kell hogy legyen. A kakukkfüvet kihorgásszuk, a kész lekvárt csinos edénybe szedjük és a pástétommal együtt kínáljuk. Friss kenyeret adunk hozzá.
Áprilisban a Noé Állatotthon Örökbefogadó Napján tombolanyereményként felajánlottam egy kétszemélyes vacsorameghívást a blog keretein belül. Tehát a szerencsés pár vendégünk volt egy háromfogásos kétszemélyes vacsorára, előre egyeztetett időpontban. Ez májusban szépen rendben megtörtént annyi gikszerrel, hogy nem tudtunk fényképezni, mert ismét nem volt elem a géphez. Ez a mi formánk.
Nos az elemgond nem merült feledésbe, mert Évi – az egyik nyertes – küldött nekünk néhány csomag elemet; azt nem tudom, hogy célzásként vagy csak kedvességből, esetleg kedves célzásként, de a lényeg, hogy elem már van. Mivel nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam megírni az original vacsorát, újra meghívtuk őket, szerintem nem bánták, hogy egy nyereményt kétszer kellett leenni. Mivel nem volt túl meleg, három derekas fogás készült, az előétel és a desszert holnap és holnapután felkerül recepttel, a főételt pedig már ismeritek.
Kezdetnek jött egy alkoholban (hogy milyen alkohol az holnap kiderül) párolt májpástétom lilahagymalekvárral
A főétel az én imádott saját receptes quesadilla-m volt, sok tejföllel és régi salsával (azokból az időkből amikor még nem tudtam, hogy készül a valódi salsa)
A desszert pedig „tejbekuszkusz” tejszínhabbal, mazsolával, csokoládéval és szederrel. A tejberizs után szabadon, kivételesen Lázár receptje, pedig őt nagyon utálom.
Nagyon jól éreztük magunkat, a lilahagymalekvár a kezdeti pesszimizmus ellenére kategóriagyőztes lett, sőt ahogy emlékszem az aratta a legnagyobb sikert. Macskák voltak bőven ahogy kell, de az irányítás eléggé kicsúszott a kezünkből, így a nagyokat az erkélyre, a kicsiket a fenti szobába kellett zárni. Ezért természetesen kaptunk éjszaka rendesen, de ugye ez már a mi bajunk.
Sajnos Évi és Karesz véleményét nem tudom képekben tolmácsolni, mert mire fényképeztük volna őket, inkább macska alteregójukat ültették a székekbe megtévesztés gyanánt. Hiába mondtuk, hogy ez a két jószág kísértetiesen hasonlít Benyeszre és Bogyóra, nem tágítottak.
Elég érdekes észrevételt tettem az elmúlt egy hét termése alapján: nem főztem. Persze volt kukorica, melegszendvics meg ilyesmi, ja és persze a lecsó amit nem én készítettem, de alapvetően abban mérhető a teljesítmény, hogy napokig nem volt mit ennem ebédre. Ez pedig több szempontból gáz. Ugye ebédet kell szerezni úgy, hogy általában egyedül vagyok az irodában aki felveszi a telefont. Meg kinek van kedve kifőzdéből ebédet hozni. Na tessék. Viszont ma ismét van otthon készített ebédem aminek rendkívül örülök. Ennek a receptnek az eredetije nagyjából háromszor szerepelt már a Kiskegyed Konyhája különböző számaiban, nem is értem mit gondolnak. Az alábbi már saját verzió.
Hozzávalók (4 személyre) 60 dkg sertéskaraj 2 szál póréhagyma 1 doboz őszibarackbefőtt (inkább konzerv) 2 apró chilipaprika 1 zacskó olaszos salátaöntetpor 1 ek fehérborecet 1 ek cukor só, bors olívaolaj
A sertéskarajt nem túl vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk és félretesszük. A hagymát felkarikázzuk, a barackot felkockázzuk.
A chilit kimagozzuk és apróra vágjuk.
Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk és a hússzeleteket oldalanként néhány perc alatt megsütjük. Utólag sózzuk és borsozzuk.
A visszamaradt zsiradékba szórjuk a salátaöntet port, hozzáadunk kb. 1 dl vizet és összeforraljuk. Hozzáadjuk a hagymát és közepes lángon pároljuk. Ha a póré félig puha, mehet bele a barack és a chili. A ragut fehérborecettel és cukorral ízesítjük, esetleg megsózzuk ha szükséges. Lefedjük és időnként megkeverve 5-7 percig pároljuk, majd fedő nélkül elpárologtatjuk a levét, szép sűrű ragacsos szósz lesz a végén.
A barackos ragut a hússzeletekkel és vajas-petrezselymes burgonyával tálaljuk. Képzeljétek tegnap igazi vajat vettem, belgát, nem az akciós Sparos darabot, hanem tényleg rendes, baromi finom vajat. Ezt használtam a krumplihoz. Nem is értem, hogy hogyan lehet a margarint előnyben részesíteni.
Akármennyire nyár és szezon van, friss gyümölcsöt soha nem használok főételekhez. A friss gyümölcs alapvetően azonnal gyomorba való, esetleg édességbe, ritkán levesbe. Na de friss barackot trancsírozni szentségtörés.
A legjobb ebben az volt tegnap, hogy csak én ehettem a raguból, mert a károgó vén varnyú képes volt háromnapos félig nyers hamburgert tolni hétfőn amitől persze gyomorrontást kapott. Így neki maradt a natúr főtt krumpli és a natúr hús. Kérdem én, ki az a hülye aki étteremből elhozott maradékot három nappal később eszik meg? Úgy, hogy már friss állapotában is kissé nyers volt? Látszik, hogy a négy kollégiumban eltöltött év nem múlt el nyomtalanul.
Tegyük fel, hogy léteznek olyan emberek akik alkoholizálnak. Én természetesen nem ismerek ilyeneket és nyilván te sem de biztosan vannak. Sőt állítólag jó sokan vannak. Az okfejtés tárgyába nem tartoznak bele az alkoholisták, de mindenki aki szokott több-kevesebb rendszerességgel inni ismeri az alábbi helyzetet.
Tegyük fel, hogy túl vagyunk néhány felesen/sörön/boron kinek mi a szimpatikus, de még nem beszélünk komoly részegségről csak amolyan jól érezzük magunkat helyzetről, amikor sokat és hangosan beszélünk, hadonászunk (opcionális) és mindenkit nagyon szeretünk. Ha ezt az állapotot nem toljuk el abba az irányba, hogy a lábaink egy ponton összecsuklanak és egyszer csak kijön aminek ki kell jönnie, óhatatlanul farkaséhség tör ránk. Olyan amit ott és azonnal csillapítani kell. Nem véletlen, hogy a McDonald’s az Oktogonnál ennyire jól tolja a bizniszt éjszaka.
De mi van, ha nem akarunk műízű sajtburgert enni, és lehetőségünk van arra (sőt képesek is vagyunk), hogy otthon állítsunk elő olyan kaját ami elképesztően jól passzol a közepesen illuminált állapotunkhoz?
Kérem, akkor következik az alábbi „étel”, amire a párom azt mondta, hogy ne merjem feltenni a blogra mert ciki, hogy egy „gasztroblogger” ilyen beteg dolgokat képes előállítani és megenni is. Szerintem csak az irigység beszélt belőle, mert ő beteg és csak natúr rizst ehetett.
Tehát az tiszta, hogy a részeg gyomornak zsírra és szénhidrátra van szüksége. Sokra. Sült krumpli jó lesz, az aztán mindenre jó. Na de ez nem elég. Ó van itthon virsli, pont olyan amilyet szeretek. Alakul a dolog de valami hiányzik. Sajt. Reszelve, jó sok, mehet a frissen megsült még forró krumplira. Ráolvad, nyúlik, elképesztően jó. Jöhet még mellé a ketchup-majonéz kombó és egy kiskés, hogy a virslit lehessen szeletelni. A krumplit meg kézzel toljuk.
A hatása kiváló, tegnap néhány feles után ettem, ma egyáltalán nem érzem a tegnapi ivást, ha azt nem számítjuk, hogy baromi éhes vagyok. Másnaposság ellen még nem próbáltam ezt a kreációt, olyan helyzetekben egyelőre csak a meki játszik.
Kinek milyen kaja jön be ha a talaj már inog egy kicsit?
Ha valakitől azt halljátok: „Tegnap este gyorsan összeütöttem egy kis lecsót”, az biztosan nem mond igazat. Vagy konzerv lecsót készített. A lecsó ugyanis fő. Sokáig fő. Ezzel akkor szembesültem igazán, amikor évekkel ezelőtt egy külföldi ismerősöm megérkezett Budapestre. Leültettem a szobában, tudtam, hogy éhes, mondtam neki, hogy összeütök egy kis lecsót. Örült neki, várt, várt, aztán még egy kicsit, én egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ahogy ingáztam a szoba és a konyha között és nyugtatgattam, hogy hamarosan kész lesz. Nem lett kész hamarosan. Három órát várt korgó gyomorral a lecsóra, amit végül valószínűleg akkor is megevett volna, ha nagyon rossz. De nem volt nagyon rossz. Sőt.
A vendégposzt apropója, hogy a húgom szerint jó lecsót főzök. Nem tudom, én csak igyekszem, összerakom a hozzávalókat, várok, várok, kevergetem, örömködöm, hogy hmmm, meg hmmm, ez olyan jóóóó lecsós, várok még és utána kész is.
A lecsóba nem kell sok minden: hagyma, paprika, paradicsom, kolbász és tojás. Az ördög azonban itt is a részletekben rejlik. Nem mindegy, hogy miből mennyi és milyen. A milyenre kitérünk még, de a mennyit tulajdonképpen már most zárójelbe tehetjük, ugyanis a konyhai mérlegem e blog állandó szerzőjénél van – kölcsönben. E szó jelentését már rég újraértelmeztük, mert a „jajj, csak ma kell, visszaadom, de tényleg” már hónapok óta tart és erélyesebb fellépés nélkül nem is fog megszűnni. Úgyhogy a lecsó darabra és érzésre készül.
A lecsóhoz egyetlen eszköz kell: a le Kés. Merthogy aprítani kell mindent, a hagymát, a paprikát, a paradicsomot, a kolbászt, így nem árt, ha éles késsel kezdünk hozzá. Ez pedig a le Kés, amiből minden háztartásban van egy. Nekem csak pár hónapja lett az Ikeából, előtte a barátom tábori vadásztőrét használtam a konyhában a rendes kést igénylő munkálatokhoz, ami igazán nem helyes és nem ildomos, így minden vágyam egy le Kés volt. Imádatom azóta sem lankad iránta.
Hozzávalók:
5 fej hagyma 1 kg TV paprika 1,5 kg (lehetőleg érett) paradicsom 8 (+1) karika vastag Békési kolbász (4-5 cm átmérőjű) 3 tojás só 3 tk. cukor (és a továbbiakban ízlés szerint) 1 tk. pirospaprika olaj
A hagymát (lilát és vöröset vegyesen) apróra vágjuk és olajon megdinszteljük (én olívaolajat használok, de van olyan is, aki disznózsírt – azzal nem olyan könnyű fogás a lecsó). Közben a paprikát kicsumázzuk, a magjait kiszedjük, a húsát megmossuk. (Ezen a ponton én kénytelen voltam adni egyet a paprika illatát a lakás túlsó feléről megérző, vadul visítozó tengerimalacoknak, így igazából 1 kg mínusz 1 TV paprika került a lecsóba.) A paradicsomok héját megkarcoljuk, kb. fél percre lobogó forró vízbe mártjuk, majd a héjat lehúzzuk. Ha ügyesek vagyunk, csak kicsit égetjük össze a kezünket – ehhez az kell, hogy a paradicsomok alján a vágások találkozzanak, vagyis legyen hol kezdeni a héj lehúzását.
Ha a hagyma megpuhult lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát. A TV paprikát csíkokra vágjuk, hozzákeverjük a hagymához és az edényt visszatesszük a tűzre, lefedve. A paradicsomot kisebb cikkekre vágjuk és összekeverjük a hagymával és a paprikával. Minél több paradicsomot teszünk bele, annál jobb, így a 1,5 kg-ot nyugodtan túl lehet lépni. Egy kicsit megsózzuk és hagyjuk főni. Össze fog esni, nem kell alá vizet önteni! A lecsót hagyjuk szottyadni, rotyogni kb. másfél órán keresztül, hogy minden jól megpuhuljon, időnként kevergessük meg. Akkor jó, ha a paprika puha és a paradicsom már nem darabos.
Ekkor a kolbászból egy karikát megkóstolunk, a biztonság kedvéért, csak az íze miatt, majd a többit kis kockákra vágjuk és a lecsóba keverjük. Fontos a jó kolbász, mert jó ízt ad a lecsónak, míg a gyengébb darabok inkább csak ártanak neki. [Ha a kolbász szavatossága éppen hogy lejárt, az többnyire nem nagy gond… :-)] Hagyjuk összerottyanni. Közben felütünk három tojást (egyenként, külön edénybe, nehogy a jókat egy rossz tönkre tegye) és felverjük őket. Mama tanyasi tojása a legjobb, hogy utaljak a már említett minőségi követelményekre. Hozzákeverjük a lecsóhoz és hagyjuk felforrni. Ekkor érdemes még ízlés szerint sózni és cukrozni. Nálunk ilyenkor következik a kiporciózás különböző lábasokba: van, aki cukrosan szereti, van, aki nem cukrosan, és van, aki régen cukrosan szerette, ma pedig kevésbé cukrosan – mindenkiét másképp kell befejezni.
A lecsót puha, fehér kenyérrel esszük, a levét tunkoljuk. Nagyon finom. Nyáron érdemes sokat főzni és enni, és ha esetleg sikerül nem megenni, akkor eltehetjük befőttesüvegben hideg téli napokra is (kolbász és tojás nélkül, a tetejére zsírt kell rakni a tartósításhoz, melyet fogyasztás előtt le kell szedni).
Édes, sós, leves, ropogós, csak úgy klaffog ahogy eszi az ember. Persze mennyivel nagyobb fíling a strandon majszolni a főtt kukoricát, de otthon előállítani sem túl bonyolult. A lényeg, hogy a nyers kukorica jó minőségű legyen. Nem zöld, nem rohadt, nem aszott.
A csuhé is kell, mert a kukoricát jól be kell takargatni, sőt az edény aljára is kell néhány levél. Forrástól 15-20 perc alatt meg is fő, de érdemes ellenőrizni, nehogy kemény maradjon. Sóval esszük, mert úgy jó. Ipari mennyiségben készíthető, nem lehet elrontani és másnap is kiváló.
A férfiember nyavalyog, mert nincs hús vacsorára. Na ja, de a főtt kukoricát legalább csak egy macska szereti a négyből.
És e témában álljon itt Charlie Sheen egyik remek gyerekdala:
I like corn it tastes real sweet I don't like peas they taste like feet Corn is the king of the veggie food group And it looks the same when it’s in your poop!
Nézzétek el nekem, tegnap annyira bonyolult vacsorát készítettem, hogy öt szó lenne felvázolni, elkészítési mód pedig nincs is, hacsak arról nem kell Power Point előadást tartani, hogy hogyan kell kimagozni egy sárgadinnyét. Mert bizony az volt, méghozzá feketeerdei sonkával. Ha jól emlékszem az OTP Birkenhof szállodában találkoztunk először a sárgadinnye-sonka a kreációval évekkel ezelőtt. Addig jórészt görögdinnyében utaztunk, azóta meg a sárgadinnye az isten, a minden. Ezzel nincs is baj, mert tényleg nagyon finom.
Viszont ennek kapcsán eszembe jutott néhány szösszenet arról, hogy családunk hogyan kapaszkodott fel a gasztronómia képzeletbeli lépcsőfokain a párizsis vajas kenyértől a lágytojásig. Félreértés ne essék, nem a párizsit szólom le, csupán némi (ön)iróniával próbálom felvázolni fejlődésünket e téren. Néhány kulcsszó: svédasztal, lágytojás, ázsiai konyha.
1995-ben Spanyolországban nyaraltunk, ahogy emlékszem ez volt az első komolyabb klasszikus családi nyaralás. Persze korábban Bulgária, Törökország és Csehszlovákia is terítéken volt de azokba én nem tudtam érdemben beleszólni. Tehát Spanyolország, Costa Brava, Felkapaszkodotték életükben először találkoznak svédasztallal. Utólag persze mindenki tisztában van vele, hogy az asztalt nem viszik sehová, sőt az elfogyott ételekből hoznak utánpótlást, na de a majdnem balkáni kezdő magyarnak ezt aztán nem lehet beadni. Így megesett, hogy előételek, abszolút nem össze illő főételek és desszertek is sorakoztak egy tányéron, én konkrétan arra emlékszem, hogy valamilyen tejszínes vagy joghurtos tésztát nyomattam ecetes gyöngyhagymával. Mentségemre 9 éves voltam.
A szüleim számára a lágytojás egészen sokáig kifejezetten úri dolognak számított. Olyan ember szerintem nem létezik, aki étteremben, hotelben vagy vendégségben ne próbálkozott volna klasszikus módon meghámozni egy lágytojást, Aztán ugye röhög a pincér vagy a házigazda és delikvensünk nyakig tojásosan úgy érzi, hogy „csesszék meg, miért nem lehet normálisan megfőzni ezt a nyomorult tojást?!”. Ez a nézet azt hiszem egészen tavalyig tartotta magát, és idén amikor együtt kirándultunk Anyuékkal már mindketten lágytojást kanalaztak reggelire, igaz megskalpolni még nem igazán tudják. Persze Apu azóta is emlegeti amikor egy pesti egyetemi évfolyamtársánál lágytojás program volt és ő ugye rendkívül kezdő volt ezen a területen. Meg is pucolta ahogy kell.
Az ázsiai konyháért csak hárman rajongunk, ennél fogva nem is szoktunk együtt ilyen helyekre menni. Viszont volt egy időszak amikor különböző nemzetek konyháit próbálgattuk (amikor Apu még Pesten lakott velem), mintegy szélesíteni a látókörünket. Budán voltunk egy japán étteremben, de sajnos a francnak se jut eszembe melyik volt az. Már az ételválasztásnál kivívtuk a pincér megvetését, nem hibáztatom szerintem tudta mi következik. Lényeg, hogy vegyes ízelítőt kértünk, ebben volt tempura, sült tofu, szusi és minden egyéb. És a legfontosabb adalék: természetesen pálcikával. Há’ hogy a fenébe ne. Soha nem ettünk még ilyennel de biztos nem lehet nehéz. Nos, miután Apu egy jól megragadott adag tofut szimplán beejtett az ölébe valamint a nagy nehezen megfogott szőlőszemek csak úgy repkedtek az étteremben, kiderült, hogy rendkívül bénák vagyunk. A pincér arcát soha nem fogom elfelejteni, mikor Apu villát kért tőle. És ha ez nem lett volna elég, bejött az étterembe egy család három gyerekkel akik tökéletesen használták a pálcikát és ették a szusit. Teljes megsemmisülés. Ez olyan 5-6 éve lehetett, azóta nem ettem nyilvános helyen szusit.
Ezekből látható, hogy az ember tanul, próbálkozik, tapasztal. Aztán vagy bejön vagy nem. Apu kedvence szerintem még mindig a sajtos párizsi. És olcsó Lidis (vagy Aldis, de a történet szempontjából mindegy) habzó rosét nyomatnak esténként a kolozsvári szalonna mellé.
Visszavonhatatlanul nyár van. Elromlott a légkondi, a macskák nyitott szájjal pihegnek, az ember úgy fekszik le aludni, hogy nem biztos benne, hogy megéri a reggelt. Éjszaka arra ébred, hogy megváltás lenne meghalni, bárhova is kerülünk utána ott biztos hűvösebb van. Estefelé a macskákkal együtt nyúlunk az erkély kövezetén, hátha enyhülést hoz, de nem. Ilyenkor ha odaszögeznek se állok neki órákig főzni, akar a fene házi szaunát kreálni, amikor így is megzeberedünk olyan meleg van. Ilyenkor jönnek a klasszikus nyári ételek, zöldségesek, gyümölcsösek, színesek, gyönyörűek, minden egyes falat maga az igazi nyár.
Hozzávalók (4 személyre) 1,5 kg érett paradicsom 1 nagy fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 3 dl zöldségleves 1 ek cukor 5 levél friss bazsalikom só, bors olívaolaj
A paradicsomok héját bekarcoljuk majd leforrázzuk és meghámozzuk őket. A zöld szártövet kimetsszük és a paradicsomok húsát kockákra vágjuk.
A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk.
Egy lábasban olívaolajat hevítünk, megdinszteljük a hagymát. Rádobjuk a paradicsomot és a fokhagymát, megsózzuk majd lefedjük és közepes lángon 15-20 percig főzzük.
Ezután botmixerrel összetörjük. Felöntjük a zöldséglevessel, sóval, borssal és a cukorral ízesítjük majd visszatesszük a tűzre. Felforraljuk és kb 10 percig főzzük.
A friss bazsalikomot nagyobb darabokra aprítjuk vagy tépjük és a kész levesbe szórjuk.
A levest tálalás előtt 2 órára hűtőbe tesszük.
A kenyérszeleteket megpirítjuk, fokhagymával bedörzsöljük és mindegyikre reszelt mozzarella sajtot szórunk. Ezzel kínáljuk a paradicsomlevest.
Azt hiszem ezt a levest soha nem készíteném konzerv vagy egyéb módon eltett paradicsomból, mert éppen a frissesség a lényeg. Lehet, hogy nem intenzív sötétpiros a leves színe, de a friss paradicsomból nem engedek.
Ez az a szendvicskrém ami véletlenül született, mert az ember úgy öt és fél évvel ezelőtt kotyvasztott a konyhában; meg akart lepni valamivel. Az eredmény a kedvenc melegszendvicsünk lett, ragacsos, pikáns, elképesztően finom és rengeteg sajtot kell rá reszelni. Az utóbbi időben ritkán csináltuk, sőt mióta elindult a blog nem is ettünk ilyet, úgyhogy éppen itt volt az ideje. Ezt kizárólag úgy szabad enni, ha az ember nyakig szószos lesz, mert ez a fíling a lényeg.
Hozzávalók (12 darabhoz)
1 doboz hamburger ízű melegszendvicskrém
10 dkg kenőmájas
10 dkg sonka
1 kis fej lilahagyma
2 ek ketchup
1 ek Worcestershire szósz
só, bors
cukor
6 zsemle
25 dkg trappista sajt
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Egy sütőlemezre tesszük a félbevágott zsemléket. A sajtot lereszeljük.
A hagymát meghámozzuk és nagyon finomra vágjuk. A sonkát nagyon apróra vágjuk.
Egy tálban összekeverjük a krém hozzávalóit, majd sóval, borssal és cukorral ízlés szerint ízesítjük. Ezt a krémet kenjük a zsemlékre, majd bőven megszórjuk mindegyiket sajttal.
A forró sütőben 30 perc alatt elkészül, a sajt megpirul.
A tegnapi nap tipikusan olyan volt, hogy előre tudtam a vacsora csak egyszerű és gyors lehet, mindenképpen már a hűtőben/kamrában lévő hozzávalókból. Az avokádó továbbra is nagy szerelmem, a koriander meg még nagyobb, különösen a lime-mal együtt. Hiába na, Viva Mexico!
A hagymát és a paradicsomot meghámozzuk és finomra vágjuk.
Az avokádót félbevágjuk, a magot eldobjuk, a húst egy kanál segítségével kivesszük a héjból (az csak akkor megy ha elég érett az avokádó), majd a húst összevágjuk. Vagy villával összetörjük, vagy botmixerrel pürésítjük.
Az avokádópürét összekeverjük a paradicsommal és a hagymával. Ráfacsarjuk a lime levét, majd ízesítjük sóval, borssal és egy csipet őrölt korianderrel.
A petrezselymet apróra vágjuk és a krémbe keverjük.
A babot nagyon alaposan lecsöpögtetjük, majd a guacamole-hoz keverjük.
Pirítós kenyérrel tálaljuk. Reggelire és vacsorára is remek, tudom, mert kipróbáltam. :-)
Elvileg ma remek kis görögsaláta következett volna a sorban, de tegnap eléggé felidegesítettem magam bevásárlás közben, így megosztom veletek azt ami régóta nyomja a lelkem, de idáig nem voltam benne biztos, hogy ilyesmit szabad/érdemes írni. De végtére is mire jó egy blog, ha nem arra, hogy leírjuk a véleményünket?!
Mielőtt belekezdenék a poszt érdemi részébe, bevallom én Spar-os vagyok. Ha van a közelben és tehetem mindig Spar-ban vagy Intersparban vásárolok. Egész egyszerűen azért, mert jó. Az áru is, a dolgozók is sőt az egyikben a hentesek folyton „kedves” megjegyzéseket tesznek.
Abban biztos vagyok, hogy mindenkinek van kedvenc áruházlánca, ahova gyakran és szívesen jár és most nem a hipermarketekről beszélek, hanem a városban is elérhető szupermarketekről ahol a napi/heti bevásárlást lehet intézni.
Van egy lánc amit teljes szívemből utálok. De komolyan. Egy darab pozitívumot sem tudok elmondani róla, és a hideg ráz amikor úgy alakul, hogy ennek a láncnak a boltjában kell vásárolnom. Csak azért se írom le a nevét, de annyit elárulok, hogy ez a lánc magyarabb a magyarnál.
Tegnap időhiány és praktikum miatt kénytelen voltam a Corvinban vásárolni, ahol ugye rendkívül nagy üzletük van. Korábban is rengeteg problémát vettem észre de a tegnapi mindent vitt. Csirkeszárnyat vettem, amit a hentes puszta kézzel pakolt a zacskóba és a szárnyakon olyan tollak voltak, hogy azt hittem kiverik a szemem. Olyan rendes szép első tollak amiket a kopasztás első fázisában kell(ene) levenni. Fél órába telt otthon mire mindet letakarítottam. Ennyi erővel vehetnék élő csirkét sokkal olcsóbban.Ez a kép a már megtakarított csirkéről készült.
De ugyanitt korábban a sajt/felvágott pultnál szerettem volna segítséget kérni egy olyan eladótól aki nem kiszolgált éppen hanem szeletelt valamit, többször szóltam, hogy elnézést tudna segíteni, egyszer rám nézett majd csinálta tovább a dolgát. Kedves.
Az egész működés fénypontját a pénztárosok jelentik. Szerintem a felvételinél a lassúság és a mogorvaság alapkövetelmény volt. Olyan szinten tetűlassúak, hogy az ember nem ideges lesz, hanem egyszerűen nem hiszi el. Egyáltalán nem segítőkészek, nem kedvesek, kifejezetten undokok, és nem tudok kivételt mondani amikor ez ne így lett volna.
Egyszer az egyik pénztáros megkérdezte, hogy a kuszkuszból ami a szalagon volt mit fogok készíteni. Mondtam, hogy salátát. Erre tovább kérdezősködött hogy milyet, de közben egy darab árut nem húzott le, sőt egészen a "„beszélgetés” végéig nem haladtunk egy tapodtat se.
Én megértem, hogy éhbérért dolgoztatják őket, szar körülmények és feltételek mellett, de ez engem mint vásárlót ott és akkor egyáltalán nem érdekel. Ő ott kiszolgál, szolgáltatást nyújt és elvileg az lenne az érdeke, hogy minél jobban teljesítsen. Ez olyan mintha én az irodában úgy venném fel a telefont, hogy „Mi van?!”.
Egyébként meg az egész cég megjelenése visszataszító, az a fajta dömping ami folyik a médiában, hogy érdekes módon ha élelmiszerrel kapcsolatos téma van, mindig a nagyfejű nyilatkozik, más áruházláncot nem kérdeznek meg, pedig akad még másik magyar is ha ez a kritérium. És persze a válságadót már ne is említsük ami megint csak különösen ezzel a céggel kivételez.
Akkor elfogadnám ezeket, ha maga a szolgáltatás jó lenne. Ha nem olyan strukturálatlan lenne a bolt belső kialakítása mint amilyen. Ha a friss kaján nem lennének legyek. Ha azok a francos eladók és pénztárosok legalább nyomokban kedvesek lennének. Utóbbihoz aztán semmi képzés meg képesítés nem kell, mindössze egy kicsi odafigyelés.
Hamburgert enni jó. Házi hamburgert enni még jobb. És meg különösen remek, ha nem egy szokványos sajtos vagy csalamádés hamburger készül hanem valami különlegesebb fajta. Én nagyon szeretem a sós és az édes íz kombinációját így az alábbi variáció nagy kedvencem. A karamellizált hagyma mindent visz, egyszer tuti hogy egy steak mellé is kipróbálom.
Hozzávalók (4 személyre) 50 dkg darált sertéshús 1 alma 1 tojás 3 fej vöröshagyma 2 ek cukor 1 ek vaj só, bors olaj
Ez a hamburger három dologtól lesz különleges: marhahús helyett sertésből készül, a húspogácsában reszelt alma van, és az egész hamburgert a karamellizált hagyma koronázza meg.
Először a hagymát készítjük el. Két fej hagymát félkarikára vágunk, a harmadikat pedig apróra, ezt majd a húshoz kell. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rádobjuk a két fej hagymát, megsózzuk majd pár perc után rászórjuk a cukrot. Jól elkeverjük és lassú tűzön kb 30 percig pároljuk.
Közben a húst összekeverjük az apróra vágott hagymával, a megtisztított lereszelt almával és a tojással .Ha nagyon lágy, adhatunk hozzá zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk és kicsit félretesszük.
A hamburger többi hozzávalóját előkészítjük, a zöldségeket feldaraboljuk és tányérra tesszük.
Egy másik serpenyőben napraforgóolajat hevítünk. A masszából nedves kézzel lapos, széles húspogácsákat formázunk majd a forró olajon oldalanként 6-7 perc alatt megsütjük őket.
A hamburgert ízlés szerint állítjuk össze, mindenki ahogy szereti, jó sok karamellizált hagymával.
Kivételesen nem kóla hanem házi bodzás limonádé volt hozzá, nagyon finom volt.
Annyira szeretem böngészni a receptújságokat, mert biztosan találok egy rakat olyan receptet amit a fénykép és a leírás alapján tuti ki fogok próbálni. Ez is egy ilyen darab, a júniusi Kiskegyed Konyhájából (kis változtatással), bár azért megvoltak a félelmeim a fogadtatással kapcsolatban, elvégre a múltkori édeskrumpli püré se végződött túl fényesen. Ja és azt is elképzelhetőnek tartottam így leírás alapján, hogy a tölteléket érdemes lehet magában is fogyasztani. És tényleg!
Hozzávalók (2-nek főétel, 4-nek előétel)
2 db édesburgonya 20 dkg csiperkegomba fél doboz krémsajt 10 dkg feta sajt 1 csomó újhagyma olívaolaj só, bors kaukkfű
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy sütőlemezt kikenünk olívaolajjal.
Az édesburgonyákat jó alaposan megmossuk, majd félbevágjuk. A belsejüket kivájjuk. Kérem, ezt én is a recept utasítása alapján csináltam, igen nyersen kell ezt a baromi kemény gumót kivájni. Érdemes kiskéssel dolgozni mert a nagynak könnyen odaveszhet a pengéje. És igyekezzünk nem kivágni az alját (igen, nekem sikerült az egyiknél).
A hagymát felkarikázzuk, a gombát durvára aprítjuk. A kivájt édesburgonya-belsőt feldaraboljuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk, majd rádobjuk a egyszerre a hagymát, a gombát és az édesburgonyát. Közepes lángon pirítjuk, közben sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. Ha a zöldségek megpuhultak lehúzzuk a serpenyőt a tűzről és hűlni hagyjuk.
A fetasajt felét felkockázzuk és a krémsajttal egy tálba tesszük. Ehhez adjuk a gombás keveréket, majd jól összekeverjük, hogy a sajt egyenletesen legyen a töltelékben, ne álljon össze. Ha szükséges utána ízesítjük.
Ezzel a töltelékkel megtöltjük az édesburgonyákat, még egy kevés olívaolajat locsolunk a kész csónakokra, majd sütőben 45 percig sütjük. A maradék feta sajtot a sütési idő végén morzsoljuk a burgonyára majd még 10 percre visszatesszük a sütőbe.
Ahhoz képest, hogy a legutóbbi édesburgonya kísérletemmel el lettem küldve oda, ez egészen jó fogadtatásban részesült, olyan mint a sült sütőtök felkiáltással.
Ezen a hétvégén rádöbbentem arra, hogy valójában nem vagyok jó szakács. Sokan sajnos hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki képes ízletes, szép és változatos ételeket készíteni napról napra az már jó szakács. Pedig ez rohadtul nem így van. A főzőtudomány nem ér semmit, ha napról napra vagy hétről hétre kaják (főleg alapanyagok) tömegeit dobáljuk ki a kukába, azért mert elfelejtettük őket, vagy azért mert a két hónappal ezelőtt elkészített recept csak egy kanálnyit írt valamiből, de csak fél kilós kiszerelésben árulják.
El nem tudom mondani mennyire szégyellem magam emiatt. Nem tudtam besuvasztani a hűtőbe a paprikát meg a paradicsomot amit anyuék hoztak, így úgy döntöttem átpakolom az egészet, hogy lássuk mi is a helyzet. Hát siralmas. A következőket dobáltam ki:
Bontatlan doboz tejföl + két felbontott doboz
2 bontatlan joghurt
Penészes és száradt sajtok (nem az a stádium amikor a külsejét le lehet vágni és még jó, hanem az amikor már semmit nem lehet kezdeni vele)
Fél csomag sárgarépa (már ami maradt belőle)
Fél fej jégsaláta (dettó)
Fél doboz koktélparadicsom (és szintén)
5 (!) felbontott doboz főző- és habtejszín
1 majdnem teljesen teliüveg paradicsompüré
Azt hiszem ennyi. Azért írtam le tételesen mert számomra így sokkal elrettentőbb, főleg ha végiggondolom, hogy ezekből miket lehetett volna készíteni.
Ha belegondolok, hogy az országban rengeteg olyan család van ahol nem tudnak főtt ételt tenni az asztalra, vagy hó vége felé már semmilyen ételt se, ez a fajta pazarlás elképesztő. Pedig nem kellene mást tenni mint egy kicsit odafigyelni és egyfajta láncban tervezni az ételeket egymás után. Főleg, hogy ezt a pazarlást mi sem engedhetjük meg magunknak. Nagyon nem.
Észak-Amerikában és Európában évente 95-115 kg élelmiszer végzi a kukában, és ennek egy része még a szavatossági idő lejárta előtt. Eközben a fejlődő országokban ugyanez a szám 6-11 kg. Elképesztően nagy különbség, holott ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Csak egy kevés odafigyelésre lenne szükség.
Ha valakinek van valami bevált módszere akár a bevásárlásra akár a menütervezésre kérem ossza meg velem
És ezennel visszakanyarodunk a gyúrós részhez, ez a második kísérlet, hogy a csirkemellrizsfejűeket megmentsük mielőtt túl késő lenne. Oké, ez az étel nem akkora fehérjebomba, mint a múltkori a tojással, de ugyanakkor sokkal egzotikusabb a fűszerezése és a tálalása. Ezen kívül a sok domináns fűszer elég tisztességes szexuális étvágyat csinál. Én szóltam.
A pác hozzávalóit összekeverjük és a felkockázott csirkemellet beleforgatjuk. Jó egy órát állni hagyjuk a hűtőben.
A rizst a csomagoláson található utasítás szerint megfőzzük. A jégsalátát leveleire szedjük, megmossuk és a leveleket nagyobb darabokra vágjuk.
A mártogató hozzávalóit összekeverjük, lehetőség szerint habverővel mert a cukor nehezen olvad.
A vöröshagymát meghámozzuk és félkarikára vágjuk.
Egy wokot vagy mélyebb serpenyőt szárazon füstölésig hevítünk, majd a csirkét és a hagymát egy kevés olívaolajon nagy lángon pirítjuk, rázogatjuk amíg a hús megpuhul.
A kész húst a rizzsel, a salátával és a mártogatóval tálaljuk. A legjobb úgy enni, hogy a jégsaláta darabokba göngyöljük a csirkefalatokat, azt mártogatjuk és hozzá esszük a rizst.
Osztrigaszószt a Culinarisban és a Tesco-ban is lehet kapni. És nem utolsósorban álljon itt, hogy ez a recept Mautner Zsófitól származik, a Nők Lapja Konyha júniusi számából való.
Amikor először felvetettem ennek a levesnek a lehetőségét, szép magyarosan el lettem küldve melegebb éghajlatra. Mondjuk nem is tudom mire számítottam, a férfiak általában nem lelkesednek az ilyen ételekért, de örömmel jelentem, hogy kóstolás után igencsak megváltozott a vélemény. Tény, hogy az eredeti recept nem írt fokhagymát, de szerintem nagyon is kell bele.
Először sűrű joghurtot készítünk. Ehhez szükségünk van egy nagy doboz kommersz joghurtra, egy szűrőre, papírtörlőre és egy edényre. A szűrőt kibéleljük két réteg papírtörlővel majd az edényre tesszük. A szűrőbe öntjük a joghurtot és hagyjuk lecsöpögni. A legjobb ha egész nap állhat. Szerintem az így készített joghurt sokkal jobb mint a bolti görögnek mondott.
Az uborkát meghámozzuk és felkockázzuk. Kb. 2 evőkanálnyi kivételével egy edénybe tesszük, ráöntjük a joghurtot és a zöldséglevest. Hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát és az apróra vágott mentát majd turmixgépben vagy botmixerrel pürésítjük. A kimaradt kockázott uborkát belekeverjük a levesbe.
A kész levest sóval és borssal erősen fűszerezzük majd legalább két órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt a pitákat meglocsoljuk olívaolajjal majd forró serpenyőben megpirítjuk őket. Cikkekre vágva kínáljuk a leves mellé.
Definíció szerint az összes gyógyteának olyan íze van mint egy marék saját szedésű fűnek forró vízzel leöntve. Ne értsetek félre, szeretem a gyógyteákat, sőt többfélét is ki szoktam próbálni, de végül csak oda jutunk, hogy mindnek ázott pázsitíze van. A lista távolról sem teljes, ezek azok a teák amiket már kipróbáltam..jpg)
.jpg)
.jpg)
