Nem, ez most nem egy általános kijelentés, hanem az én két gyerekemet dicséri. Ugyanis ezt még soha nem mondtam vagy gondoltam, de ők tényleg rendesek. Nem ugrálnak a bútorra, nem élezik a karmukat a kanapén, nem borogatnak le edényeket és csak nagyon magyarázható helyzetekben vizelnek a táskánkba.
Szóval azt is lehet mondani, hogy nem vagyok edzett ilyen téren. A kölykökkel anno persze más volt, arra számítani lehet, hogy egy 10 hetes terroristát napjában többször kell lehorgászni a függönyről, de két felnőtt vendég esetében valahogy azt feltételeztem megelégszenek néhány csörgős labdával.
De mielőtt elmagyaráznám miről is van szó pontosan, elmesélem mit álmodtam. Ültem a számítógépnél és a szobában mindenhol bokáig ért a macskaszőr, konkrétan Borisz szőre. Őszintén megmondom egyébként is nehéz néha eldöntenem, hogy egy adott csomó most tőle származik vagy csak egy valódi porcica a kanapé mögül és érdekes módon az álmomban sem tudtam eldönteni és azon aggódtam, hogy ezt sürgősen össze kell takarítani, hogy juthattam idáig és anyu mit fog szólni. A kérdés, hogy miért pont Borisszal álmodtam?
Vissza a rendetlenkedéshez: napközben aztán kaptam egy MMS-t (amúgy nem értem miért kell engem kiidegelni ilyenekkel amikor tehetetlen helyzetben vagyok) arról, hogy Borisz a makettek között ül a nagy szekrény tetején. A makettek a Parlament, a Hősök tere, egy babaház, a Brandenburgi kapu és az Eiffel torony. Darabonként három nap volt őket összerakni, majdnem szakítottunk Attilával míg a Parlamentet csináltuk és ez a szemtelen kandúr ott csücsült közöttük (megsúgom, se Benyesznek se Bogyinak soha eszébe nem jutott felmenni oda). Bömbi tábornok alulról a tévé mellől támasztotta a projektet, szerencsére ő nem próbálkozott felmenni, akkor valószínűleg sztrókot kaptam volna.
Borisz amellett, hogy egy rongy alak, gyönyörű. Annyira szép, hogy minden egyes alkalommal elcsodálkozom rajta, amikor ránézek. A nyakán úgy áll a szőr, mint a középkori angolok fehér gallérja a festményeken, mindig kifogástalan és minden szál irányban áll. Továbbra sem tartanék ilyen cicát, de ahogy már mondtam gyönyörű.
Kezdem sajnálni, hogy hamarosan elmennek, mert kezdenek megbarátkozni az én cicáimmal. Már mindenki vígan jár-kel a lakásban, sőt egyszer Benyesz és Borisz összedugták az orrukat, de aztán végül mégis úgy döntöttek, hogy a fújás a legjobb megoldás. Kár, pedig nagyon szeretnék közös képet róluk. Mondjuk Bogyi továbbra is keményen püföli szerencsétlen Boriszt, hiába mondtam neki, hogy csak azért mert ő az egyetlen kislány nem kell folyton verekedni, de nem hallgat rám.
A tábornok hamarosan meg fog törni. Szerintem most feszíti belül a szeretetéhség, de mégse akarja/tudja feladni a rosszindulatú énjét, ezért most ott tartunk, hogy megszagolja a kezem, leesik neki, hogy én nem Mami vagyok majd morog egyet, odébbáll és tőlem kettő méterre henteregni kezd. Meglesz ő még nekem a héten, ha addig élek is.
