Először is képek nincsenek még, mert lemerült az elem a fényképezőben és elfelejtettem venni, de ma mindenképpen veszek.
Az első éjszaka nagyjából hatszor keltem fel, de a legutolsó jó volt, mert Borisz kellette magát lent a szőnyegen és dorombolt is. Mint utóbb persze kiderült, csak éhes volt.
A kedélyek úgy tűnik valamelyest lenyugodtak, Benyeszék fönt berendezkedtek, olyannyira, hogy Benyesz tegnap reggel már kereste az alkalmas helyet a szobában a szarásra, de időben letranszportáltuk az alomba. Ugyanis Bömbi – aki egyhangú szavazással tábornok lett - nem engedte le az én bátor nagyfiamat a lépcsőn. De ennél még figyelemre méltóbb, hogy amikor a lenti vécébe szerettem volna bemenni, engem sem engedett be. Fújt, morgott és kapdosott, esküszöm nagyon félelmetesen csinálja. Úgyhogy inkább fölmentem. Ellenben ő korlátozás nélkül feljön az emeletre, szétnéz, miközben az én gyerekeim az ablakpárkányon vigyázzban állnak (ülnek) és remélik nem követtek el semmi rosszat.
Napközben a vendégművészek elvonultak a kanapé alá sziesztázni, az istennek nem tudtam kiimádkozni őket onnan, úgyhogy hagytam is hadd pihenjenek.
Délután arra lettem figyelmes, hogy a megszokott Bömbi basszus szól valahonnan, mentem is ellenőrizni a dolgokat, de kiderült, hogy csak a szomszéd fúrt valamit…hát na, Bömbi ezek szerint olyan jól nyomja, hogy nemcsak koncerten de építkezésen is alkalmazhatnák.
Este aztán kezdődött a móka. A gazdik elláttak jó tanácsokkal és sajtfalatokkal a játékot és szórakozást illetően. Azt mondták a sajtfalatokért a két gyermek megőrül, megbolondul, ezzel tuti sikert aratunk majd. Nos a következőképpen zajlott ez a siker: Bömbi tábornok és Borisz feküdtek a szőnyegen, közéjük dobtam egy falatot, és…semmi. Közelebb mentem és adtam még egyet, de továbbra is csak bámultak rám. Majd egy gyenge pillanatomban azt találtam mondani nekik, hogy „Anyátok szerint ezt imádjátok, ezért megőrültök, most mi van?”, de ettől persze csak még hülyébbnek néztek engem. Szóval a sajtfalatokkal nem próbálkozom egy darabig.
Borisz kiváló focistajelölt, vagy akár baseball-játékos is lehetne, mert levegőben két manccsal hiba nélkül kapja el az alufóliagurigát, majd vissza is hozza. A mancsa önmagában is szenzációs, mert jó nagy és szőrös, még a körmei között is csupa bunda. Egyetlen hátránya, hogy a szőre felszed minden létező koszt, és a kanapé alatt és mögött relatíve hosszú idő óta nem volt feltakarítva. Nem baj, Borisz most úgyis előhoz mindent. Majd igyekszem szombat este leporolni és tisztán visszaadni a gazdiknak.
Bömbi aki elvileg nem játékos alkat, először rá se hederített a csörgőlabdás horgászbotra, majd amikor letettem a földre észrevétlenül odalopózott és hanyagul pofozni kezdte a labdát, szigorúan fekve persze, ugye egy igazi úr máshogy sehogy. Vén fütyi létére ott hentergett a szőnyegen a labdával, ekkor azt gondoltam, hogy kicsit enyhült a megvetése és mégis barátok lehetünk. Ez egyelőre erősen egyoldalú elképzelés, de még nem adtam fel teljesen. Tegnap már kevesebbszer öntött el az az érzés, hogy a torkomnak ugrik, ugyanakkor továbbra is azt gondolom, hogy ez bármelyik percben megtörténhet, és ezzel a lakás összes többi lakója is így van, még Alajos is, aki pedig ugye a sarokban héderezik a hálója biztonságában.
