Rendhagyó módon ma nem rántásokról, szószokról és húsokról lesz szó, hanem szeretnék egy egész kicsit visszaadni a tegnapi Roxette koncert élményéből. Egyik kedves kommentelő társam azt írta néhány napja, hogy „majd biztos kiadok 15 ropit valami 80-as, 90-es évekbeli retró zenekarra, akik visszahozzák az elvesztegetett fiatalságom megtalálásának reményét. haladni kell a korral.” Persze mint kiderült ő is ott volt! (Ezúton is bocs, szepi! :-))
Azt kell mondjam, hogy mindenki bánhatja aki nem volt ott. Nem voltak fantasztikus látványelemek vagy szemkápráztató show, viszont volt helyette élő zene – ami valljuk be manapság nagy szó – és olyan dalok amikre az aréna teljes közönsége tombolt, kicsik és nagyon egyaránt, sőt teljes refréneket énekelt egyedül a közönség több nagy kedvencnél is.
Marie-nak ennyi év után is elképesztő hangja van, a lassú számoknál nem egyszer volt olyan, hogy egy szál gitárkísérettel vagy anélkül egyedül énekelt, le a kalappal előtte!
A teljes zenekar nagyon profi és lendületes volt, bár a gitáros egészen biztosan nem normális de eljátszotta gitáron a Tavaszi szél vizet áraszt című számot (Freddie Mercury után szabadon) és néhányszor a basszusgitárossal és Per-rel olyan jam session-t nyomtak a színpadon, hogy öröm volt nézni.
Egy szó mint száz: ez nem valami 80-as, 90-es évekbeli retró zenekar. Ez a Roxette!
Az egyetlen amit egy egész picit hiányoltam, bár nem volt akkora sláger, de mégiscsak június 1-jén koncerteztek:
